Szepesolaszi (Spiské Vlachy) a Szepességet Gömörrel és Balkánnal összekötő hajdani Nagy gömöri út mellett keletkezett. A város első írásbeli említése 1243-ból van, amikor a tatárdúlás után valószínűleg walóniai telepesek érkeztek ide. A 14. században Szepesolaszi a Szepesi Szászok Közösségébe tartozott. Több szepességi városhoz hasonlóan Szepesolaszi is 1412 és 1772 között lengyel zálogban volt. A város nagy fejlődése a 16. századtól a 18. századig tartott, amikor határában rézércet bányásztak és a városban egy rézkohó működött.
A 16. és 18. század közötti időben a magyar uralkodóktól fokozatosan szerzett privilégiumok alapján egy évben négy nagy vásárra volt joga és hetenete egy piacra.
1778-1876 között a város a XVI szepesi város Provinciájába tartozott, ezután önálló önkörmányzata volt. A Kassa-Oderberg vasút megépítése után lakosságának nagy része a vasúttársaságnál találta meg a megélhetését. A 19. században a városban egy fűrésztelep és egy téglagyár is létesült.
Szepesolaszit 1992-ben történelmi övezetnek nyilvánították. A város főterén található a városháza, amely uralja a főteret és talán a város legszebb épülete. A 15. században épült, a egy része ma a Boldogasszony mennybemenetele római katolikus templom része.
A városháza közelében található az 1728-ból származó barokk Mária-oszlop és Keresztelő Szent János római katolikus temploma , amelyet a 13. század közepén kezdtek építeni. Az megrongált épületet 1434-ben lebontották és késő gótikus stílusban újraépítették. A templom kincseihez tartozik a lőcsei Pál mester műhelyében készült szentkereszt, valamint az 1497-ből származó kétrészes gótikus stílusú bronz keresztelő.
A főtéren emelkedi az 1787-ben épült evangélikus templom is, amelyhez később egy tornyot építettek, s ezzel nyerte el a templom mai jellegét.
A város közelében fekszik a Za Horou (Zahura) turistaközpont, magán nyaralókkal és horgásztavakkal.
